Plüssmackó

A szellemváros egyik házában, egy ágyban még mindig ott van egy kismackó, aki arra vár, hogy valaki megtalálja és haza vigye. De nem jár arra senki sem.

Pedig ő még emlékszik egy kétcopfos kislányra, aki esténként magához szorította. Emlékszik arra, hogy mindig mellette volt, hogy ő volt a legjobb barátja. Emlékszik, hogy az egyik nap elesett, és ő volt az, aki felfogta az esését. A kislány pedig hálából, megmosta. Gyakran felöltöztette, hogy ne fázzon az este, és mindig bekötözte a sebeit. Cserébe pedig csak annyit várt, hogy megvédje őt az éjszaka.

A kislány már régen elment, talán el is felejtette, és ezért nem jött vissza érte. Az idő azonban nem volt kegyes hozzá. Mikor esett, ő bőrig ázott. Mikor hideg volt, csontig fagyott, és ilyenkor eszébe jutottak azok az éjszakák, amikor a kislány szorosan magához ölelte. Amikor a hó esett őt mindig betakarta a fehér lepedő, de fel nem melegítette. A hideg szelek, amik bejöttek az ablakon, mindig megverték. Sok helyen folyt a fehér vére, az arca piszkos volt, a fél szemére már nem látott, és kimondhatatlanul fáradt volt.

Felnézett a csillagos égre. Most éppen nyár volt, és nem esett sem a hó sem az eső. A szél is alig fújt. Már nem jön el. – gondolta és becsukta a szemét. - Nem érdemes tovább várni. Még egy utolsót sóhajtott, majd végleg elaludt.

-°-°-°-

A nő elképedve állt meg egykori házuk előtt. Már több mint tizenkilenc éve nem járt itt, és hiányzott neki. Ránézett a mellette álló férfira, majd megragadta a kezét és együtt bementek a félelmetes házba. Benézett az összes szobába, szándékosan hagyva az ő régi szobáját utoljára. Nagyot sóhajtott az ajtó előtt, majd lenyomta a rozsdás kilincset és az nyikorogva kinyílt.

A kis szoba megváltozott, ahogy a ház többi része is. A virágos tapéta, már félig lemállott a falról, a kis szekrényei felborulva feküdtek a szoba padlóján, az összes, egykor otthagyott könyvei szétszóródotak, a babáit pedig vastagon belepte a por. A kis ágya volt a legrosszabb állapotban. A matrac bélése kilátszott, az egyik lába eltörött, de rendületlenül állt a káosz közepén.

A lány odament, hogy megnézze és megérintse egykori életét. És akkor meglátta a kis plüssmackót, aki szomorúan hajtotta le a fejét. A lány felemelte és magához szorította: Már azt hittem elvesztettelek. – mondta hangosan. – Ne félj, hazaviszlek és meggyógyítalak.

A mackó arcán egy vízcsepp gurult le, fehér csíkot festve piszkos kis arcára.