Ránéztem a
lábamra. Ez így nem lesz jó
–gondoltam, de felálltam. A ruhatárba vittem a táskámat és mindent, amit nem
akartam kivinni a jégre. Emberek ültek, álltak, jöttek, mentek és én lassan azt
sem tudtam merre menjek. Testvérem meglátott és intett. Megkönnyebbülve mentem
oda hozzá.
- Indulás! –
adta ki a parancsot, és már ment is kifelé.
Egy kezemen
meg tudom számolni, hogy hányszor volt rajtam korcsolya. De nem nagyon
aggódtam, hiszen, amikor legutóbb volt rajtam, akkor is egy fél óra alatt
belejöttem. Reméltem, hogy most sem lesz másképp. Lebattyogtam a lépcsőn és
óvatosan rácsúsztam a jégre. Ott azonban ledermedtem. Nem mertem tovább menni.
Túl labilis volt a talaj alattam és féltem, hogy elesem. A testvérem ez alatt
megtett egy kört és most újra itt áll előttem.
- Gyere! –
nyújtotta ki felém mind a két kezét.
Örömmel fogadtam
el az ajánlatát, és szép lassan sikerült annyit megtanulnom, hogy hogyan
csússzak és álljak meg. Aztán elengedett és nekem egyre jobban és jobbam ment.
Végre én is száguldhattam. A hideg levegő belekapott a hajamba, amely
uszályként követett. Majd a testvérem megragadta a karomat és azt kiáltotta:
- Te vagy a
fogó! – és én nevetve kergettem őt keresztül-kasul a pályán, de sosem sikerült
elkapnom.
Aztán hirtelen
megjelent egy lány a pálya közepén, és én elbűvölve néztem.
- Szép mi? –
mondta a testvérem, aki idő közben mellém ért.
Nem mondtam
semmit, csak néztem a forgó lányt. Olyan kecses és szép volt. Mintha repülne.
Kezét kitárta, mintha tényleg szárnyai lennének, ugrott, pörgött, egy lábon
csúszott.
Próbáltam én
is utánozni, de nem ment nekem olyan szépen. Kicsit félve néztem körül mindig,
amikor megálltam egy-egy csúszásnál. Nem akartam, hogy idiótának nézzenek, azonban
valahogy így éreztem magam. Egy idióta vagyok, aki egy fél óra alatt azt hiszi,
hogy tud korcsolyázni.
De
valahányszor újra neki indultam, nem tudtam ellenállni. Kecsesnek éreztem
magam, szépnek, aki képes még a legbonyolultabb forgásokat is megcsinálni.
Mikor
megálltam és körbenéztem a pályán, elgondolkodtam és
rájöttem: amíg jól érzem magam, addig nem
érdekel, mit gondolnak mások.
2013.01.31.
Kedves Zuzu,
VálaszTörlésRemélem még emlékszel a legelső hozzászólásomra. Azt írtam, hogy elfogom olvasni az össze bejegyzésedet. Igen, ha emlékeim nem csalnak az novemberben volt, a dolgon nem változtat ha magyarázkodok, hogy miért tűntem el, így alakult. De ígéretemhez íven most folytatom és egyszer csak, majd a sor végére jutok.
Nagyon tetszenek az írásaid, van tehetséged hozzá. Ráadásul aktív is vagy. Nem is értem, hogy nincsenek olvasok :/
Nagyon jó a blogod kinézete, mert ugye más, mint volt?
Úgy vélem felfedezni, hogy neked ezek az egy percesek az erősségeid. Nekem meg sajnos ezek amik nem nagyon mennek (még)
Ez szintén egy nagyon jó kis történet, komoly mondanivalóval az utolsó gondolattal, mert ugyanis azon érdemes elgondolkodni.
Ráadásul aktuális is vagy, mert ezt télen írtad.
Kedves Bryan!
TörlésIgen emlékeszem rád és köszönöm, hogy visszatértél. Vannak olvasóim, csak azok többsége a rokonságom, így ők csak elolvassák és ennyi.
A kinézettel nem vagyok elégedett, eléggé gyenge, de nem tudok vele mit csinálni, tőlem ennyi telik... :/
Örülök, hogy tetszik és remélem azért majd egyszer tényleg a végére jutsz, bár lehet nem hagyom magam :)
Rengeteg design blog van,akik megcsinálják neked a blogodat.
Törlés