Hófehérke

Fekete haja megcsillant a reggeli fényben. Kinyitotta fekete szemét és ránézett a mellette fekvő férfira. Elmosolyodott és homlokon csókolta. Az megmozdult ugyan, de nem ébredt fel. A nő óvatosan felkelt és felöltözött.

Kiment a konyhába és feltette a reggeli kávét. Ásítozva ment ki a mosdóba, hogy megmossa az arcát és megfésülje hosszú fekete haját. Mire végzett a kávé is felforrt. Egykedvűen kavargatta, amikor a férfi is kijött.

- Kávét. – mondta ásítozva és kivett egy poharat a szekrényből. A nő töltött, majd adott neki cukrot és tejszínt is. – Köszi. – mondta és megcsókolta.

- Szívesen. – válaszolta és visszacsókolta.

Aztán összeölelkeztek és ajkukat újra meg újra összeérintették.

Csengettek és ők ijedten váltak szét.

- Kinyitom. –mondta a nő és a bögréjét letette a konyhapultra. – Nyitom! – mondta ezúttal hangosabban.

Az ajtóban egy cigányasszony állt, egy gyümölcsös-zöldséges kocsit húzva maga mögött.

- Zöldséget? Gyümölcsöt? – kérdezte.

- Köszönöm, nem kérünk. – hárította a nő, de az asszony nem tágított.

- Pedig szép frissek és olcsók.

- Nem, köszönöm. – mondta a nő és befordult a házba.

- Várjon! – kiáltott utána az asszony. – Had adjak valamit. – mondta és elvett a kupac tetejéről egy hatalmas piros almát. – Tessék. – és a nő kezébe nyomta.

- De… - kezdete a nő, de az asszony már eltűnt a következő ház kertjében.

A nő megvonta a vállát és bement a házba.

- Ki volt az? – kérdezte a férfi és beletúrt a nő hosszú fekete hajába.

- Csak egy cigányasszony.

- Gyönyörű vagy. Ugye tudod? - újra összefonódtak és lassú táncot jártak a reggeli napfényben.

A nő halvány bőre felizzott, ahogy egy-egy napsugárba belebotolva átszelték a szobát.

- Mi ez? – kérdezte kifulladva a férfi.

- A cigányasszony adta. – mondta a nő és felemelte az almát. – Szép nem?

A nő ellökte magától a férfit, fölkapta a kávésbögréjét, és még visszafordult, miközben beleharapott az almába.