Vizsga

Csak tanult. Egész este. Nem csinált semmi mást.

Reggel arra ébredt, hogy a tételei az arcán vannak.

Úgy érezte, nem tudott semmit. Hiába próbálta felidézni.

Pedig ma megy vizsgázni, immár harmadszor.

Sírhatnékja támadt. Csak jusson eszébe egy egészen halvány részlet.

Felkelt, felöltözött, és mint egy leölésre ítélt állat, ment.

Várt. Az előtte levő vizsgázók lassan szállingóztak el.

Hallotta, ahogy vidáman csevegnek, ők biztos többet tudnak, mint ő.

Ő következett. A gyomra görcsben állt reggel óta, de most még szédülni is kezdett.

Betámolygott a terembe, húzott egy tételt, majd leült.

„Istenem” gondolta, majd írni kezdett.

Lejárt az idő, mennie kellett.

A tanárnő kedvesen rámosolygott. „Kezdheti” mondta.

És ő belefogott. Néhol megállt és nem tudta, folytatni, de ilyenkor a tanár kisegítette.

És ő mondta tovább.

Néhány perc múlva a tanárnő megállította, beírta a jegyet, majd kiküldte.

Nem tudta hányas lett, de nem is érdekelte.

Kiment a friss levegőre és mélyen beszívta.

A Duna mellette békésen hömpölygött vadkacsákkal és hattyúkkal a hátán.

Egy halvány fénysugár tört át a vastag esőfelhőkön.

Egy halvány fénysugár tört be a szívébe és áradt szét az egész testében.

És a következő pillanatban nevetésben tört ki.

2013.01.14.