Tigris

A kerítésre támaszkodva néztem a nyugodt tigrist. Fenségesen terpeszkedett az egyik szikla tetején. Nem mozdult már mióta, mégsem fáradt bele az egyenes tartásába. Engem nézett és én őt. Néha pislogott egyet, de különben mozdulatlan volt.

Észre sem vettem, hogy elment az idő. Rég mennem kellett volna. Már biztosan aggódnak értem, de nem tudtam elszakadni azoktól a gyönyörű szemektől, amik engem figyeltek. Volt egy olyan érzésem, hogyha megmozdulnék, a tigris egy pillanat alatt felállna és rám ugrana.

Megcsörrent a telefonom. Ijedtemben ugrottam egyet, de nem vettem fel. Végül abbahagyta a csörgést.

Mennem kell. Kényszerítettem magam arra, hogy levegyem az állatról a tekintetem. Először kiegyenesedtem, majd tettem egy lépést hátra. Csak szép lassan, nehogy megijesszem. Mikor már biztos voltam benne, hogy nem fogja rám vetni magát, elfordultam és elmentem.

A szemem sarkából láttam, hogy a tigris feláll és egészen a kerítésig követ. Majd mikor már nem követhetett fájdalmasan felüvöltött. Visszafordultam és halványan elmosolyodtam, de nem álltam meg.

Szomorúan távoztam.

A legközelebb, amikor elmentem, megint csak álltam és figyeltem. Belenéztem abba a gyönyörű aranyszínű szemébe. Órák hosszat álltam és figyeltem, mikor hirtelen megmozdult és morogni kezdett. Felállt és közelebb jött. A morgása átváltott üvöltéssé.

Aztán rájöttem, hogy miért. Valaki belenyúlt a zsebembe. Alig észrevehetően, így ha a tigris nem figyelmeztet, észre sem veszem. Az illető felé fordultam és barátságosan megkértem, hogy távozzon. És ő fejvesztve elrohant.

Visszafordultam a karám felé. Idő közben a tigris is odaért, és egyenesen rám nézett.

- Köszönöm. – mondtam neki, habár tudtam, hogy valószínűleg nem érti.

Milyen érdekes, hogy az állatok, habár nincsen lelkük, és nem gondolkoznak, mégis pontosan tudják, hogy kiben bízzanak és kiben ne. Mi emberek pedig abban bízunk, akiben nem kéne, és abban kételkedünk, akiben bíznunk kéne.

A tigris megfordult és komótosan visszament a helyére.

2013.01.24.